A paralimpiai játékok testi és értelmi fogyatékosok, sérültek számára rendezett nemzetközi sportversenyek az olimpiai játékok mintájára. A kerekesszékesek első versenyeit 1948-ban, az olimpiával párhuzamosan rendezték. 1960-tól vált rendszeressé a Fogyatékosok Világjátéka. 1992-től szervezetileg összekapcsolták az olimpiával, és annak a helyszínén, három héttel annak vége után rendezik meg. Az első téli paralimpiai játékokat 1976-ban rendezték Svédországban.
Nem tartozik a paralimpiához a siketlimpia és az értelmi fogyatékos sportolók számára rendezett speciális olimpia. Az egyenlő esélyek biztosítása érdekében a sportolókat kategóriákba osztják. A mozgássérülteknek több kategóriájuk van. Van kategóriája a látássérülteknek és a kisnövésűeknek is, de az értelmi fogyatékosokat és a hallássérülteket is az egyéb kategóriába sorolják. Ezért nem vesznek részt siket sportolók a paralimpián.
Hazánkban 1929-től származtatható a mozgáskorlátozottak sportja. A „Mozgásjavító” Általános Iskola és Diákotthon jogelődje a „Nyomorék Gyermekek Országos Otthona” (1903) tanulói számára az ott dolgozó orvosok és pedagógusok felismerik a sport rehabilitációs értékét és embert formáló erejét. Ennek a felismerésnek érdekében 1929-ben megalakítják a Nyomorékok Sport Egyesületét (NYSE). A rendszeres iskolai gyógytorna és a sportfoglalkozások, a háziversenyeken keresztül jutnak el az „épek integrált” budapesti sportversenyeihez asztalitenisz, atlétika és a labdarúgás sportágakban.
A II. világháborút követően az Otthonban megszüntetik a magas, európai elismertséggel működő komplex rehabilitációs tevékenységet, és egyben az intézmény együttest, célját, feladatait és a tartalmi munkát szétrombolják. Az Otthon európai hírnevét a tanítás-gyógyítás-képzés mellett a sport komplex terápiás ellátásának is köszönhette.
Egészen az 1960-as, 70-es évekig mozgássérültnek lenni Magyarországon egyet jelentett a PERSONA NON GRATA státusszal. Az egyéni próbálkozásokat követően Fejes András, az első magyar paralimpiai érem megszerzője (1972. Heidelberg, atlétika bronzérem) és Tauber Zoltán, az első magyar paralimpiai aranyérem megszerzője (1976. Torontó, asztalitenisz) közreműködésével az akkori Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai 1970. február 22-én megalakítják a Mozgáskorlátozottak Halassy Olivérről, a lábszáramputált kétszeres olimpiai bajnokról elnevezett Sportegyesületét (Halassy Olivér Sport Egyesület).
A bizottság teljes története a https://hparalimpia.hu/tortenet oldalon olvasható...
A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíj pályázatot hirdet. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság, mint az Alapítvány stratégiai partnerei és főtámogatói, aktívan részt vesznek a pályázat lebonyolításában.
Az ösztöndíjra az a diák pályázhat, aki: